Polgármesteri köszöntőTisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Vásárosnamény város hivatalos honlapján!
2010-ben lettem Vásárosnamény polgármestere. Eddigi munkám során számos kihívással, feladattal találkoztam. Munkatársaimmal közösen azon dolgozunk, hogy városunkban minél élhetőbb környezetet sikerüljön megteremtenünk. Igyekszünk felkutatni a városunk számára értékes és előnyös lehetőségeket, pályázatok írásával és a lehető legkedvezőbben kihasználni az Európai Unió nyújtotta projekteket is.
Tisztelettel: Filep Sándor, polgármester TÁJÉKOZTATÁSTájékoztatjuk a Tisztelt Városlakókat/Üdülőtulajdonosokat, hogy Vásárosnamény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. április 26. napján tartott testületi ülésén módosította az üdülőterület rendjéről szóló 12/2000. (V. 26.) önkormányzati rendeletét. A legfontosabb változások: dr Deák Ferenc Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza időszakos hídlezárás-időpont változásA Vásárosnamény-i Tisza híd szádfal-kihúzási munkálatai miatt a híd a közútkezelői hozzájárulás értelmében 2012.05.23 és 2012.05.27. között 22.00-és 5.00 között le lesz zárva az alábbi feltételek mellett: • A hídlezárás minden egész órában 10 percre feloldásra kerül a közúti forgalom átvezetése miatt. Rendbe tesszük a földtulajdont!
A kullancsokról…
Dr. Balázsy Erzsébet Föld Napja2012. április 20-án a Kárpátokért Egyesület szervezésében érdekes programok várták az érdeklődőket a régi Kraszna-hídon és környékén. A vállalkozó kedvűek kipróbálhattak többféle játékot, többek között a métát. Készítettek kupakokból plakátokat. Április 23-án, hétfőn pedig közel 200-an szedték a szemetet a város útjai mentén, köztük 120 általános és középiskolás fiatal. Az akciót a korábbiaknak megfelelően az Országos Közút Kht szervezte, s ők gondoskodtak az összegyűjtött több száz zsáknyi hulladék elszállításáról is. Köszönet az önkéntes segítőknek, akik a felelőtlen emberek után dolgoztak! Szabóné Széles Erzsébet
TÁJÉKOZTATÁSFelhívom a Tisztelt Ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy településünkön jelenleg nincs lehetőség az ingatlanokon keletkező zöldhulladék szervezett elszállítására. Kérek mindenkit, hogy se az ingatlana elé, se közterületre ne tegye ki a zöldhulladékot, mert az illegális hulladék-elhelyezésnek minősül, így büntetést von maga után. Javaslom, hogy a zöldhulladék hasznosítása elsősorban komposztálással történjen. Bármilyen eredetű hulladék nyílt téri, illetve háztartási tüzelőberendezésben történő égetése tilos! Kérek mindenkit jogkövető és környezettudatos magatartásra. A komposztálással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a www.vasarosnameny.hu városi honlapon elhelyezett „Röviden a komposztálásról” című tájékoztató anyag is tartalmazza.
dr Deák Ferenc jegyző TÁJÉKOZTATÁSTájékoztatjuk a Tisztelt Városlakókat, hogy a vásárosnaményi piac a felújítási munkálatok alatt is zavartalanul üzemel. FIGYELEMFELHÍVÁSFelhívom a Tisztelt Városlakók/Földhasználók figyelmét, hogy a méhek védelme érdekében a növényvédelmi/permetezési/esetleges égetési munkálataikat úgy végezzék, hogy az a rovarokban, illetve az általuk gyűjtött mézben/virágporban kárt ne okozzon, s az a jogszabályokban foglaltak szerint történjen, ellenkező esetben a jogszabályokban meghatározott szankciók alkalmazására kerülhet sor.
Dr Deák Ferenc jegyző Tájékoztatás többlethulladék elszállításárólAz Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Kft tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2012. május 15. napjától a szemétszállító járművek vezetőinél és a Szilva Fürdőben – Vásárosnamény, Beregszászi út 1/B - a Kft ügyfélszolgálati irodájában lehetőség lesz a lakosságnál keletkező többlethulladék elszállíttatásához a Kft emblémájával ellátott gyűjtőzsákok megvételére. A zsákok ára 375 Ft, amely magába foglalja a szállítási és megsemmisítési költséget is. Egyúttal a kukák mellé kihelyezett jelöletlen szemetes zsákok elszállítását a Kft-nek nem áll módjában elvégezni. A zsákok nem a közszolgáltatási szerződésben rögzített egységnyi kuka helyett, hanem a mellette keletkező többlethulladék elszállítása érdekében kerültek bevezetésre. Az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig: 8 00 órától 16 00 óráig, pénteken 8 00 órától 13 30 óráig tart.
Éberhardt Gábor ügyvezető igazgató A zsákos szeletív hulladék szállítása áprilisbanÁprilis hónapban a vásárosnaményi belső városrészben április 24-én – kedden – történik a szállítás. A vitkai, gergelyiugornyai és a Perényi tanyai részeken pedig április 30-án – hétfőn . Ebzárlat és legeltetési tilalomA Fehérgyarmat-Vásárosnaményi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalának, a 328/2010.(XII.27.) Korm. rendelet 3. számú melléklete által meghatározott, illetékes települése közigazgatási területére, a rókák veszettség elleni immunizálása miatt 2012. április 17. és április 30. közötti időszakra
Az ebzárlat ideje alatt tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok onnan ki ne szökhessenek, más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek. Kutyát annak tartási helyéről csak pórázon vezetve, szájkosárral lehet kivinni.
dr. Garda Béla hatósági főállatorvos LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ!Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a Tigáz iroda 2012. április közepétől újra fogadja ügyfeleit a Városi Művelődési Központ földszinten található irodájában.
Nyitvatartási rend: Kedd 14.00-tól 18.00-ig
Csütörtök 08.00-tól 14.00-ig
Tisztelettel: Filep Sándor polgármester TájékoztatásVásárosnamény Város Képviselő-testülete 2012. március 29-én tartott ülésén az alapfokú oktatási intézmények átszervezésének szükségességéről szóló előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az ehhez szükséges szakvéleményeket beszerzi, az egyeztetési eljárásokat lefolytatja és az intézmények átszervezéséről szóló végleges javaslatot a 2012. májusban tartandó ülésén fogja megtárgyalni. Filep Sándor Támogatás szociálisan rászorult személyek részére szennyvíz bekötéséhez.2012. február 1. napjától a talajterhelési díj mértéke a korábbi tízszeresére emelkedett. A lakossági terhek könnyítése érdekében Vásárosnamény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2012. (III.31.) önkormányzati rendeletében döntött a szennyvízhálózatra való csatlakozás önkormányzati támogatásáról. KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS TERÜLETÉN
Első és legfontosabb dolog az, hogy kerékpárral a közúti közlekedésben olyan járművel vegyünk részt, ami hiánytalanul fel van szerelve a jogszabályban előírt berendezésekkel.
Szelektív gyűjtőszigetek városunkban2012. március 22-én – a Víz Világnapján – megérkezett az első két szelektív sziget a városba. Hamarosan a gergelyiugornyai és a vitkai művelődési központ elé is kihelyezésre kerül három-három színes kuka. A zöld a vegyes üveget, a kék a papírt, a sárga a műanyag hulladékot „várja”. A papírgyűjtő konténerbe vegyes újságot és kartont, az üveggyűjtőbe kupak és dugó nélküli üvegeket, a sárgába pedig laposra taposott, kiöblített műanyag hulladékot kell helyezni. Háztartási szemét és egyéb hulladék nem rakható egyikbe sem! Kérünk mindenkit a rendeltetésszerű használatra! A csatolt képen látszik, hogy a gyerekek már örömmel használatba is vették a szigeteket.
Új szolgáltatás
Felhívás
a „Minden Gyerek Lakjon Jól!” Alapítvány 2012-es akciójában való részvételéhez
Változik a talajterhelési díj mértékeTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2012. február 1. napjától módosul a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 12. §. (3) bekezdése, mely szerint a korábbi 120 Ft/m3 összegről 1200 Ft/m3–re emelkedik a talajterhelési díj egységnyi mértékének összege. dr. Deák Ferenc |
Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésekről
A felvételek Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program szerinti nyilvántartási száma és neve: „1539 Munkaerő-felmérés és kiegészítő felvételei” „1942 A lakosság utazási szokásai” „2153 Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, havi naplóvezetés” „2154 Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, havi naplóvezetéshez kapcsolódó éves kikérdezés” „2003 Felmérés a háztartások információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök használatáról”
Az összeírási munkát megbízási szerződéssel rendelkező, igazolvánnyal ellátott számlálóbiztosok végzik. A mintavétel reprezentatív, vagyis a címek kijelölését véletlenszerű kiválasztással hajtjuk végre. Az adatfelvételek kizárólag statisztikai célból történnek, vagyis az egyedi adatok mások számára nem hozzáférhetőek, összefüggésben a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény előírásaival.
A tájékoztatás célja, hogy a településen folytatott munkánkról Ön rendelkezzen a szükséges információkkal. Felvételeinkkel kapcsolatban a 06/1-487-4380 telefonszámon munkatársaink készséggel adnak tájékoztatást a lakosság részére. |











A meleg idő beköszöntével nemcsak mi emberek, hanem a vérszívó élősködők – a kullancsok – is aktívabbakká válnak. 






Tájékoztatom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal, Debreceni Igazgatósága „Vásárosnamény” településen a KSH elnöke által 2012. évre engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket végez.















