A Társadalmiegyüttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok Vásárosnaményban

 

Vásárosnamény Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszere keretében „A Társadalmiegyüttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című konstrukcióban támogatást nyert a TOP-5.2.1-15-SB1-2016-00098 azonosítószámú, „A Társadalmiegyüttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok Vásárosnaményban” című pályázatával .

 

I. A projekt célja:a szegénység, a társadalmi és munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésének csökkentése, megállapítása, az integráció feltételeinek megteremtése. Célunk, hogy olyan közösségi programot valósítsunk meg, mely egyszerre segíti az érintett területeken megjelenő szociális, mentális és gazdasági hátrányok leküzdését. A kisgyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozás programunk egyik hangsúlyos eleme, mely egyik pillére a gyermekek későbbi sikeres iskolai pályafutásának, sikeres életútjának, a felzárkózásuknak.

 

Közvetlen célunk a bevont célcsoport minden tagjának, az életkori különbségek és végzettségek figyelembevételével, a képzettségi szintjének növelése, a közösség, tanulás, munka, jövedelem, felzárkózás motivációs rendszerének kialakítása, a településen lévő szolgáltatások skálájának növelése, a munkapiacon történő elhelyezkedés esélyeinek növelése. Terveink szerint kialakul egy új szemléletmód, melynek erősítésével a tanulás fontossága, az alapfokú képzettség megszerzése mellett megjelenik a személyes igény, ami a felnőtteket egy piacképes szakma elsajátítására ösztönzi, hogy ezzel is növelje esélyeiket a munkaerő-piaci elhelyezkedésre a tartós munkavállalásra.

 

 

Tervezett tevékenységeink:

 

A) Együttműködés a közösségi és egyéni szintű társadalmi integráció feltételeinek megteremtése céljából.

 

b)         Az érintett lakosság bevonását, beilleszkedést segítő programok szervezése: A programban 2 db városi programot szervezzünk. Az egyik a Családi Advent, a másik a ZOARD-napiTOP-orgó néven kerül megrendezésre.

 

c)         Az akcióterület lakosságának társadalmi integrációját segítő programok szervezése:

Segítünk felkészülni a hátrányos helyzetben lévő családoknak a tudatos gyermekvállalásra a „Felkészülés a gyermekvállalásra, gyermekek ápolása, gondozása, nevelése” c. képzéssel.

 

d)        Mediációs és antidiszkriminációs programok szervezése:

Ezt képzéssel kívánjuk megvalósítani. Megismerik a mediáció, mint az együttműködésen alapuló tárgyalásos konfliktuskezelés kialakulásának történetét, jellegzetes alkalmazási területeit.

 

B) Folyamatos szociális munka megteremtése:

 

 

C) Foglalkoztatás elősegítése:

 

D) A kora-gyermekkori, gyermekkori és formális oktatáson kívüli fejlesztés

 

 

E) Egészség fejlesztésére irányuló tevékenységek

 

F) Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása

 

G) Bűnmegelőzést, a közbiztonság javítását elősegítő programok szervezése: A védőnők és a rendőrség közreműködésével dohányzás, drog és alkoholfogyasztás megelőzését célzó prevenciós programok

Beszámoló:

A projekt zárórendezvényét a Top-5.2.1 projekt társprojektje, a TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008, Leromlott városi területek rehabilitációja című pályázatból a széchenyi úton felújított közösségi házban tartottuk meg, ahová meginvitáltuk a város vezetőségét és a szegregátumban élőket is.

Filep Sándor polgármester úr köszöntőjével kezdődött a program, aki a köszöntő után röviden bemutatta a megvalósult projekt eredményeit, hány szociális bérlakást sikerült felújítani, milyen egyéb hozadéka volt még a felújításoknak, és hogyan lehet majd igénybe venni ezeket az épületeket, létesítményeket.

A következőkben Baracsi Endre, a Megyei Közgyűlés Alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Megemlítette, hogy örül, hogy akárhányszor jön Vásárosnaményba, mindig valamilyen megújulást, megszépülést tapasztal.

Ezek után Insticei Zoltán, a Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület elnöke mutatta be, hogy az elmúlt másfél évben milyen közösségfejlesztő folyamatokat vittünk végbe a megvalósított rendezvényekkel, előadásokkal, illetve milyen fejlesztési lehetőségek voltak, és ezekkel milyen sikereket értünk el a napközis foglalkozások, a logopédiai és mentálhigiénés tanácsadások által.

A rendezvény zárásaként mindenkit megvendégeltünk egy kis szendviccsel, rétessel, üdítővel, kávéval. Aki akarta, megnézhette a másik két felújított szociális lakóházat is.